Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Városvezetői támogatás a tehetségneknews/982_0_t.jpgIrodájában fogadta, és támogatói oklevelet adott át Kriza Ákos polgármester csütörtökön délután Gréczi László Ádámnak, aki az Andrássy középiskolában tanul, s egy pályázathoz volt szüksége a városvezető támogatására.

Gréczi László Ádám, az Andrássy Gyula Szakközépiskola 10. évfolyamos tanulója. Szüleit elvesztette, nevelőszülőknél él, de keményen tanul, hogy bizonyítson. Egy évvel ezelőtt részt vett az Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon, melynek a Miskolci Egyetem adott otthont. Mint ahogyan arról akkor beszámoltunk, az akkor még 9. évfolyamos diák egy japán találmány megújításával létrehozta az úgynevezett MagCart, vagyis elektormágneses autót – ezzel felhívva tehetségére az ország és a miskolci városvezetés figyelmét.

A fiatal feltaláló sorsa azóta is szépen alakul. Tanulmányait rendesen végzi, s a MagCarral számos országos versenyen mérettette meg magát. Tavaly elnyerte Miskolc város ösztöndíját, amit találmánya fejlesztésére, s a versenyekre fordított. Részt vett az MFA nyári iskolájában, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervez – ezen az egyébként ingyenes táboron egy diák csak egyszer vehet részt.

A tábort idén júniusban újra megrendezik, s Gréczi László Ádám ezúttal is szeretne elmenni – ehhez kérte Kriza Ákos polgármester segítségét, támogatását. A városvezetésnek intézett levelében elmondta, egy támogató oklevelet szeretne, amellyel újra részt vehetne a táborban, melyre június 2-ig lehet jelentkezni.

Csütörtökön Kriza Ákos irodájában fogadta is az Andrássy diákját. A polgármester átadta a támogató oklevelet, s elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia felé írásban jelezte, hogy a fiatalember a város támogatását élvezi.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031