Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Kerékpáros járőrszolgálat indultnews/960_0_t.jpgA város idegenforgalmi szempontból kiemelt területein indított kerékpáros járőrszolgálatot pénteken a Miskolci Önkormányzati Rendészet. Első körben négy biciklivel kezdenek a rendészek, de a későbbiekben bővülhet a járműállomány.

A város idegenforgalmi szempontból kiemelt területein indított kerékpáros járőrszolgálatot pénteken a Miskolci Önkormányzati Rendészet. Első körben négy biciklivel kezdenek a rendészek, de a későbbiekben bővülhet a járműállomány.

– A város vezetésével arra törekszünk, hogy minél nagyobb rendet teremtsünk Miskolcon. Ennek egyik eleme a kerékpáros járőrszolgálat, mely elsőként jelenik meg vidéki városban, hazánkban. A helyváltoztatás gyorsabb és hatékonyabb, mint a gyalogos szolgálat esetében, ugyanakkor szeretnénk a nap, mint nap ellenőrzött terület nagyságát is növelni. A hat kollégát előzetesen kiképeztük, a feladatuk ugyanaz, mint gyalogos munka esetében – mondta az igazgató. Hozzátette: a tapasztalatok későbbi áttekintése után adott helyzetben bővítenék a kerékpáros rendészek körét.



[960_1_480.jpg] kerekparos_rendesz_140509_vcs_12.jpg

 

A pénteki „starton” részt vett Kriza Ákos polgármester is. A városvezető kiemelte, a közbiztonság elsődleges Miskolcon.

– Azt várjuk, hogy a kerékpáros járőrözés által nyugalmasabbak legyenek Miskolc idegenforgalmilag frekventált zónái. Addig nem nyugszunk, míg nem lesz rend és nyugalom a városban. Ez nem is anyagi nehézség vagy elhatározás kérdése. A rendészek száma 90-ről 138-ra növekszik, ez ötven százalékos emelkedést jelent azokon a pontokon, ahol a statisztika szerint romlottak a bűnügyi adatok a korábbiakhoz képest. Számos olyan visszajelzés jött a stadion és az Újgyőri főtér környékéről – ahol korábban megemeltük a közterület-felügyelők számát –, hogy javult a közrend. Ezt kiterjesztjük a lakók által jelzett, más területekre is – összegzett a polgármester.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Távirati Irodának azt mondta, a turisztikai idényben a rendőrségnek Miskolcon a belvárosban, Lillafüreden és Miskolctapolcán van kerékpáros járőrszolgálata, amely a vasgyári rendőrőrs keretein belül működik.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

 

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Augusztus
HétHKSzeCSPSzoV
31  12345
326789101112
3313141516171819
3420212223242526
352728293031