Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Újabb ételosztással ért véget a Karácsonyi gyertyalángnews/814_0_t.jpgUtolsó állomásához érkezett szombaton a „Karácsonyi gyertyaláng 2013” című rendezvénysorozat, ezúttal az Újgyőri főtéren osztott egy tál meleg ételt a rászorulóknak a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A gulyásleves szétosztásában Kriza Ákos polgármester, Sebestyén László országgyűlési képviselő és Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő is segédkezett.

Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Miskolc Televízió riporterének elmondta, a programsorozat november 15-én egy rajzpályázattal vette kezdetét, majd egy gyermekrendezvénnyel folytatódott. A karitatív akciók sora aztán még karácsony előtt megkezdődött, osztottak meleg ételt többek között a Mindszent téren és az Avasi Gimnáziumnál is. Szombaton a sorozat utolsó állomásához érkezett, ezúttal az Újgyőri főtéren várták a rászorulókat egy tál meleg étellel.

– A jelmondatunk: ne halat adj, hanem hálót! – ezt már Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondta. Hozzátette, ezért is indították el többek között a közmunkaprogramot, melyet igyekeznek kiterjeszteni mindazokra, akiknek nincs munkájuk, s a képzésekkel tartós munkához próbálják juttatni őket.

[814_1_480.jpg] cno_etelosztas_140104_ja_5.jpg

– Úgy gondolom, segíteni kell azokon, akik segítségre szorulnak, de leginkább azokat kell megtámogatni, akik tesznek is önmagukért. Most egy karitatív akciónak vagyunk a részesei, véleményem szerint ezt az önkormányzatnak is teljes mellszélességgel támogatnia kell. Ugyanakkor ezeknek az embereknek, az év folyamán egyre többnek és többnek munkát kell találnunk, mert akkor lesz rövidebb a meleg ételre várok sora – emelte ki Kriza Ákos polgármester.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031