Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
„Új időszámítás kezdődik a város életében”news/768_0_t.jpgA Takata-beruházás önmagában nézve is jelentős mind nagyságát, mind munkahely-teremtési potenciálját nézve. A hatás, amit betelepülése a város életére gyakorol, meghatározó – annyira, hogy kijelenthetjük, új időszámítás kezdődik Miskolc életében - nyilatkozta lapunknak Kriza Ákos polgármester.

A Takata japán autóipari cég több mint 68 millió eurós beruházásának bejelentése óta többször elhangzott: Miskolc jövőjét meghatározó döntésről van szó. Hogy a foglalkoztatáson kívül milyen területekre lehet hatással a cég megjelenése, arról Kriza Ákos polgármestert kérdeztük.

– Nem akarok nagy szavakat használni, de új időszámítás kezdődik Miskolc életében – fogalmazott Kriza Ákos. – Egy ekkora cég megtelepedése kihat a város teljes gazdaságára, gondoljunk például az adóbevételre. Kihat a beszállítói körre, lehetőséget teremt a kis- és közepes vállalkozások számára például szolgáltatatásaik fejlesztésére. Kihat társadalmi szerkezetünkre, hiszen a környék szakképzett munkaerőinek is munkát ad, akiknek a városba kell bejárniuk dolgozni, esetleg ide is költöznek. Lendületet kapunk, gazdaságilag erőssé és versenyképessé válunk újabb nagyvállalatok fogadásához is.

Az újabb cégek betelepülése kapcsán azt is elmondta: a város helyet tud biztosítani a betelepülni kívánó nagyvállalkozásoknak. Miskolc kiemelt fejlesztési övezet, és a státusz lehetőséget ad arra, hogy gyors és hatékony kormányzati döntési mechanizmussal jöhessenek az újabb beruházók. Fontos kérdés természetesen az is, mi lehet az a vonzerő, ami meggyőzte a Takatát és meggyőzhet más cégeket is arról, hogy komoly versenytársak mezőnyéből Miskolcot válasszák.

– Valóban, a Takata már korábban tájékozódott, és első körben tíz ország volt képben, azután három ország három városa, majd Miskolc maradt a kalapban egy szomszédos ország fővárosával. Így is nyerni tudtunk. Egy nagy, multinacionális vállalat mindent mérlegel. Azonban úgy tűnik, fontos számukra az egyetemi kutatástechnológiai bázis, és nem utolsó sorban az egész ország gazdasági környezete, az uniós tagság, a gazdasági stabilitás, a korrupciómentesség, a tiszta és rendezett viszonyok, a politikai kiegyensúlyozottság. Egy hosszú időre megtelepedő vállalatnak fontos az ország biztos jövőképe – értékelt a polgármester.

A Bosch 2010-től 1100 munkahelyet teremtett, illetve teremt majd, a Vodafone idén újabb 240-es létszámbővítést jelentett be, a 112-es központ a jövő év elején kezd 450 munkahellyel, nem beszélve a kisebb cégek összességében több százas nagyságrendű munkaerő-bővítéséről. Mindehhez jön hozzá most a Takata. Megkérdeztük, vajon elégedett-e Kriza Ákos, aki a munkahelyteremtés polgármestere kívánt lenni?

– Részben igen – válaszolta. – Nagyon örülök, hogy ezeket az eredményeket elértük, de, ahogy mondani szokták, nem szabad letenni a kapát az utolsó kukoricasorok előtt. Van még mit tennünk, és vannak kidolgozott terveink. Akkor lennék teljesen elégedett, ha csak az nem dolgozna a városban és környékén, aki nem akar. Amíg van olyan, aki munkát keres, addig nekünk is van tennivalónk a munkahelyteremtés terén.

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930