Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Elindult Miskolcon a Digitális Közösség Programnews/766_0_t.jpgAz országban elsőként Miskolcon indította el a kormány hazánk eddigi legnagyobb lakossági számítógépes fejlesztését pénteken, melynek célja a leszakadó térségekben élők digitális tudásának fejlesztése. A Digitális Közösség Program keretében mintegy 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, térítésmentes képzéseket szerveznek, valamint térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és vonzáskörzetében.

Az Avasi Gimnázium színháztermében megtartott nyitóeseményen Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár mellett országgyűlési és önkormányzati képviselők, Miskolc alpolgármesterei, oktatási és városi intézmények, cégek vezetői, valamint a Miskolci Egyetem vezetőségének tagjai is jelen voltak – a Digitális Közösség Programban pályázni kívánók rendkívül széles köre mellett.

Mint ismert, általános iskolai tanulók mellett középiskolások, szakiskolai képzésben tanulók, elsőéves egyetemi hallgatók, valamint nyilvántartásba vett álláskeresők, 3 év alatti kisgyermeket nevelő szülők, 45 év feletti munkavállalók, megváltozott munkaképességű személyek, szociális ellátórendszerben dolgozók és aktív idősek is pályázhatnak laptopok térítésmentes használatára.

Miniszter adta át az első laptopokat

– Az Európai Unióban is egyedülálló projekt veszi most kezdetét – jelentette ki Németh Lászlónénemzeti fejlesztési miniszter. Rámutatott arra, hogy a digitális írástudás ma már szinte minden munka kapcsán elengedhetetlen képesség. E kulcskompetencia hiányában ugyanakkor az álláskeresés, az elhelyezkedés, a munkaerő-piacra való visszatérés is egyre nehezebbé válik.
– Az élet számos területén hátrányból indulnak azok, akik nem rendelkeznek számítógéppel és interneteléréssel. A digitális írástudatlanság felszámolása ezért a kormány egyik kiemelt feladata – hangsúlyozta a miniszter.

[766_1_480.jpg] digitalis_miskolc_131122ml_17.jpg

Az állam és a versenyszféra által közösen finanszírozott program célja, hogy a lehető legtöbb rászorulót támogassa a digitális tudás megszerzésében, s ezzel hozzájáruljon az esélyegyenlőség megteremtéséhez, az életminőség javításához, és az érintett terület felzárkóztatásával az ország versenyképességének növeléséhez.

Mint a tárcavezető ismertette, a kormány összesen 4 milliárd forinttal járul hozzá a kísérleti programhoz – melyből 3 milliárd hazai, 1 milliárd uniós forrás –, melynek keretében a résztvevőknek ingyenesen biztosítja a szükséges eszközöket, az infrastruktúrát és a megfelelő oktatást. A program során a kormány 17 ezer laptopot juttat el rászorulókhoz – ebből 16 ezer darab a megadott célcsoportból pályázó magánszemélyekhez, a többi pedig meghívásos tender révén hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatását célzó intézményekhez, a Digitális Középiskola programban résztvevő iskolákhoz és a Miskolci Egyetem elsőéves hallgatóihoz kerül. A meghívásos pályázatot november közepén elindították, így három diák már át is vehette Németh Lászlónétól a tanuláshoz elengedhetetlen eszközöket.

A cél: Magyarország első „okos városa” legyen Miskolc!

– A mai nap mérföldkő Miskolc intézményeinek és a város polgárainak életében – ezt már Kriza Ákos polgármester mondta a pénteki nyitórendezvényen. Mint kifejtette, „miközben azon dolgozunk, hogy Miskolc megtartsa fiataljait, új munkahelyeket teremtsünk – melyre jó példa a Takata cég Miskolcra települése –, és azon vagyunk, hogy a Miskolci Egyetemen erősítsük a kutatás-fejlesztést, akkor tudnunk kell, hogy mindez a kiváló eredmények mellett is kevés lesz a XXI. századi versenyképességhez.”

[766_2_480.jpg] digitalis_miskolc_131122ml_33.jpg

– Ennek jövőbeli záloga csak az lehet, ha mindezekkel párhuzamosan Miskolcot informatikai és kommunikációs szempontból is felzárkóztatjuk az új évezred elvárásaihoz – hangsúlyozta a városvezető.

A program elindításával Miskolc tehát megtette az első lépést afelé, hogy a XXI. századi „okos városok” közé tartozzon. Mint a polgármester is fogalmazott, „a város a digitális közösség részévé válik”. Miskolc az a digitális város – elsőként Magyarországon –, amely rendszerbe foglalja digitális fejlesztéseit, digitális tereket alakít ki, és számos informatikai eszközt juttat a lakosságnak. „Ez így egységében – a munkahelyteremtéssel együtt – Miskolc kikövezett jövőjét fogja jelenteni” – hangsúlyozta Kriza Ákos, hozzátéve, a Digitális Miskolc Program hazánk eddigi legnagyobb informatikai és kommunikációs fejlesztése, amely egy településen belül valósul meg, és ekkora volumenben.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>


Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031