Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Bemutatkozott a Takata-cégcsoport Miskolcon Miskolc, 2013. november 22., péntek (MTI) - Bemutatkozott a japán Takata-cégcsoport csütörtökön Miskolcon. A cég ezer új munkahelyet teremt a városban, ez az elmúlt öt év legnagyobb zöldmezős beruházása a borsodi megyeszékhelyen.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen úgy fogalmazott: Miskolc egy "nagy beruházási bummal" folytatja az ipar fejlesztését, amellyel kilép abból a 25 évből, amikor leállt a város fejlesztési periódusa. "A borsodi megyeszékhely történelme fordulóponthoz érkezett" - jelentette ki.

A városvezető kitért arra is, hogy a beruházás a kis- és középvállalkozókból álló beszállítói hátteret is szükségessé teszi, így még több embernek ad majd munkalehetőséget. Kersten Bachmann, a Takata légzsáküzletágának térségi igazgatója hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az autóipari biztonsági rendszerek piaca a következő években is fejlődik majd, a biztonság ugyanis nagyon fontos a közlekedésben.

Bár a járművek biztonsági berendezései, felszereltsége évek óta jelentősen javul, Európa útjain évente mintegy 30 ezren vesztik életüket, ezért fontos a biztonsági berendezések folyamatos fejlesztése - tette hozzá. Közölte, a magasan képzett munkaerő miatt választották Magyarországot, a miskolci helyszínt pedig azzal magyarázta, hogy a város egyetemével hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani.

Kokas Tamás, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviselője arról szólt, hogy a Takata világméretben működő, elsősorban autóipari beszállítással foglalkozó multinacionális cég. A cég 20 országban üzemeltet különböző gyártórészlegeket, Magyarországon eddig nem volt jelen. A világon összesen 55 gyára van, ahol alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezer főt. A Takata múlt pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy gyárat épít Miskolcon.

A bejelentéskor közölt adatok szerint a tokiói székhelyű multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései világméretekben 415,52 milliárd jenre rúgtak. (1 japán jen 2,211 forint, 1 amerikai dollár 100 jen.) A Takata Európai központja Németországban, Frankfurt mellett van. A cég partnerei között van az Audi, a BMW és a Daimler is.

 

MTI

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930