Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
A fogászati turizmus felé is nyit Miskolctapolcanews/762_0_t.jpgElsősorban a fogászati turizmusra épít Miskolctapolca legújabb szállodája, melyet csütörtök délután adtak át ünnepélyes keretek között a nagyközönség számára. A magyar betegek mellett évente több tízezer külföldi páciens keresi fel a magyar szakembereket, Miskolcra elsősorban a briteket szeretnék csábítani, de természetesen belföldi vendégekre is számítanak. Az új szálloda átadásán jelen volt Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is, aki kiemelte, a város gazdaságának fejlődése két pillérre, az iparra és a turizmusra épül.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az éppen ülésező közgyűlésről érkezett a négycsillagos szálloda ünnepélyes megnyitójára. Mint elmondta, többek között számos, Miskolc gazdaságfejlesztését érintő témáról tárgyalt ma a városi grémium, köztük természetesen a nemrégiben bejelentett Takata japán multinacionális cég letelepüléséről is beszéltek.

Miskolc polgármestere az átadáson a város gazdaságfejlesztésének egyik pilléreként jelölte meg az ipart, kiemelte annak erősödését, az ágazatból befolyó bevételek növekedését, s a munkahelyek számának szaporodását. Mint Kriza Ákos ismertette, ha az alapkőletételt követően a Tanaka miskolci üzemében beindul a gyártás, akkor „becslések szerint 2 milliárd forint körüli iparűzési adót fog fizetni a város kasszájába”.
– Ez az összeg az állam adósság-átvállalásával kiegészülve minimum 4 milliárd forint pluszt jelenthet a város költségvetésének. Úgy gondolom, ebből már el lehet indulni – tette hozzá.

A városvezető kiemelte, Miskolcon az iparfejlesztés mellett a gazdaság másik fő pillére a turizmus, melyben a város adottságaira szintén „rendkívül jól tudunk építeni”, elég csak Miskolc természeti szépségeit – köztük Miskolctapolcát –, illetve kulturális értékeit említeni.
– A turizmus ugyanúgy része a gazdaságfejlesztésnek, mint az iparfejlesztés. Ennek a két pillérnek a stabilitása Miskolc jövőjét is jelentheti – hangsúlyozta Kriza Ákos.

A polgármester emlékeztetett, amikor ennek a hotelnek az alapköveit lerakták, még nem volt teljesen világos, hogy merre indul Miskolc, bizonytalan volt a gazdasági fellendülés.
– A gazdaság fejlesztése azonban megkapta azt a lendületet, amelyet mindannyian vártunk. Most már világosan körvonalazódott, hogy Miskolc gazdasági jövője „itt van helyben”, tehát olyan fejlesztések indulnak el a gazdaság területén, amelyek a városnak és a térségének is jövőképet adnak. Ennek a hotelnek is megvan az a biztos jövőképe, hogy az ide érkező vendégek a megfelelő szakmai szolgáltatásokat fogják tudni itt igénybe venni – mondta Kriza Ákos.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031