Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Megnyílt a Pannon-tenger Múzeumnews/758_0_t.jpgAz Őserdei ösvényeken – A bükkábrányi mocsáriciprus-erdő és kora, valamint A Kárpátok ásványai című állandó kiállítással nyitotta meg kapuit a Herman Ottó Múzeum, a Pannon-tenger Múzeumként ismert Földtörténeti és Természetrajzi Tára szerdán. Az ünnepélyes megnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Pusztai Tamás múzeumigazgató is beszédet mondott.

– „Miskolc és a kultúra nem létezhetnek egymás nélkül” – hangoztatta az ünnepélyes megnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A Pannon-tenger múzeumával „huszonegyedik századi turistalátványosság született, amely nemcsak tanít és szórakoztat, de követendő példát is ad, ugyanakkor bővíti a miskolci és a regionális kulturális palettát” – jelentette ki az államtitkár.

 

– Miskolc nem feléli múltját, hanem élni tud vele, a múltjára támaszkodva építi a jövőjét – ezt már Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondta, aki kijelentette, Miskolc két pillérre, a kultúra és az ipar fejlesztésére alapozza, s építi a jövőjét.
Miskolc polgármestere köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik az elmúlt években Miskolc kulturális értékeinek megmentéséért, azok fenntartásáért dolgoztak, mint mondta, a kultúrturizmus Miskolc számára kiemelt jelentőségű, hiszen évről-évre rendkívül sok vendéget hoz Miskolcra.

[758_1_480.jpg] pannontenger_megnyito_131120ml_16.jpg

Az új kiállítási térben a miocén kort mutatják be, azt a földtörténeti időszakot, amikor a ma Kárpát-medenceként ismert terület nagy része a földtani folyamatok révén elnyerte mai formáját.

Az Őserdei ösvényeken – A bükkábrányi mocsári ciprus-erdő és kora című állandó földtörténeti és természetrajzi kiállítás a Pannon-medence 17 millió éves történetét öleli fel. A 7 millió éves bükkábrányi mocsárciprusok mellett 20 millió éves ősállatok és ősnövények maradványait, az emberi evolúció kezdetét képviselő 10 millió éves rudabányai előember csontjait, a miocén korban keletkezett nyersanyagok csaknem teljes arzenálját is megismerhetik a látogatók. A Pannon-medencei vulkánosság, a földmágnesesség és a leletkonzerválás interaktív bemutatói mellett egy teljesen önálló szárnyban tekinthetők meg a Kárpátok ásványai, amelynek darabjait Magyarország második legnagyobb ásványgyűjteményéből válogatták össze a kiállítás rendezői.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031