Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Miskolcon is elindult a téli közmunkaprogramnews/747_0_t.jpgKözel 1600 főt von be Miskolc önkormányzata a téli közmunkaprogramba, melyben a kormányzati szándék szerint országosan mintegy 200 ezer főt kívánnak foglalkoztatni november 1. és 2014. április 30. között. Mint Kriza Ákos polgármester a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, Miskolcon több mint 700 ember számára napi 8 órás munkát biztosít a program, Kiss Gábor alpolgármester pedig elmondta, közel 900-an különböző képzéseken is részt vehetnek majd, amellyel megnőhet elhelyezkedési esélyük a nyílt munkaerőpiacon is.

Miskolcon is elindult november 1-jétől a téli közmunkaprogram – jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón, melyet a polgármesteri hivatal Ovális termében tartottak. A városvezető kiemelte, a közfoglalkoztatásban résztvevők száma év közben átlagban 1000-1200 körül alakult – a téli közmunkaprogramba viszont az évközi átlagnál többet, 1579 embert vonnak be. A foglalkoztatottság növekedése mellett a program indulása azért is örvendetes – tette hozzá a polgármester –, mert így télen is biztosított a megélhetés a közmunkaprogramban résztvevők számára.

Miskolc polgármestere kiemelte, a program 702 fő számára napi 8 órás munkát biztosít. A foglalkoztatottsággal kapcsolatban Kriza Ákos külön szólt arról is, hogy a munkahelyteremtést serkenti a mintegy 800 millió forintból kialakított Déli ipari park is, ahová már több befektető is jelentkezett.

[747_1_480.jpg] teli_kozmunka_131106_fkcs_3.jpg

– Közel 3 ezerrel sikerült csökkenteni a regisztrált munkanélküliek számát, hiszen míg 2010-ben mintegy 12 ezer munkanélküli volt Miskolcon, addig idén ez a szám 9500-9700-ra csökkent – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Mint a városvezető emlékeztetett, a szabad munkaerő-piaci foglalkoztatásban nagy szerepe van a Bosch-nak, amely csak idén 280 fővel bővítette munkahelyei számát, és a tervek szerint 2018-ig újabb 500 munkahelyet teremt. A jelenleg közel 300 munkatársat foglalkoztató miskolci Vodafone-központba újabb 240 főt kívánnak felvenni, és a 112-es segélyhívó központban is több mint 400 főt fognak foglalkoztatni.
– Reményeink szerint a foglalkoztatás egyre gyorsuló pályát fog leírni – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930