Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
A szombat a diósgyőri váré – új helyen a kiállításoknews/682_0_t.jpgSzombaton nagyszabású, egész napos és ingyenes rendezvény keretében „adja át” a város és a városlakók közössége a diósgyőri várat a régóta várt megújulásnak. Azonban búcsúról szó sincs, hiszen a munkák közben is látogatható lesz. Akárcsak a felsővár eddigi kiállításai, amelyek már el is költöztek ideiglenes helyükre.

A felső várrészt augusztus közepén adták át munkaterületként a felújítást végző szakembereknek. Szombaton délben pedig Kriza Ákos polgármester köszöntője után időkapszulát helyeznek el az olaszbástyán, a későbbi korok számára is megőrizendő azt a jelentős lépést, amit a most elkezdődő projekt jelent a vár életében. A programok azonban már délelőtt 10 órakor elkezdődnek, és egészen az este 8 órakor kezdődő tűzshow-ig, középkori tűzijátékig tartanak.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Április
HétHKSzeCSPSzoV
13      1
142345678
159101112131415
1616171819202122
1723242526272829
1830