Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Kenyérszentelés, ünnepség az idősotthonbannews/673_0_t.jpgHétfőn az Őszi Napsugár Otthon Aranykor Idősek Otthonában a történelmi egyházak képviselői megszentelték az Új Kenyeret. Kriza Ákos polgármester beszédében kiemelte, meg kell adni az időseknek a lehetőséget, hogy végre tisztességgel megemlékezhessenek Szent István király ünnepéről, hiszen a pártállami időkben a kenyérszentelés tiltott volt.

– Önök azok, akik nagyon sok Szent István napját megéltek már – kezdte ünnepi beszédét Kriza Ákos polgármester, felidézve az elmúlt idők augusztus 20-ai ünnepeit.
– Mindig úgy beszéltek róla, ahogy azt az ideológia megkívánta. Nem vétek, hanem bűn volt erről megemlékezni – utalt a pártállami idők „ünnepeire”. A polgármester elmondta, hogy ekkor tiltott volt a Szentséget, a Nemzetet, és az Új Kenyeret megünnepelni – a megemlékezéseket lecsupaszították, csak a tűzijáték számított – tette hozzá.

Ezzel ellentétben az új alkotmány keresztény alapokon nyugvó nemzeti hitvallással kezdődik.
– A múltat, az elmaradt ünnepeket nem lehet visszahozni, de megpróbálhatjuk bepótolni – mondta Kriza Ákos, majd megköszönte a jelenlévők eddigi munkásságát.

[673_0_300.jpg] aug20_idosekotthon_130819_fkcs_13.jpg

Az ünnepséget Füleki Tímea, az otthon vezetője nyitotta meg. Elmondta, ezer év távlatából is öröm visszaemlékezni az államalapításra, az otthon idős lakóinak pedig külön élmény, hiszen sokan faluról származnak, ahol ennek anno nagy hagyománya volt. Régen viszont csak engedély nélkül, eldugottan tudtak kenyeret szentelni a helyiek – az annak kijáró tisztesség nélkül.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>


Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930