Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Technológiai fejlesztés, munkahelyteremtésnews/642_0_t.jpgÜnnepélyes zárórendezvényen mutatták be szerdán, Miskolcon a TS Hungaria Kft. eddigi legnagyobb, a kerékpár-javítási folyamat optimalizálására irányuló beruházását. A „Vasúti kerékpárgyártó és javító automata gépsor kifejlesztése” pályázati projekt uniós támogatások felhasználásával valósult meg.

A meghívott vendégeket, üzleti partnereket elsőként Wolfgang Artner ügyvezető igazgató köszöntötte, aki bevezetőjében egyebek mellett kihangsúlyozta: cégük a magyarországi piac egyik legjelentősebb szereplője a vasúti teherkocsi javítás, korszerűsítés, tervezés, és gyártás területén. A társaság rendelkezik mindazokkal a minőségbiztosítási tanúsításokkal, melyek a hazai és nemzetközi piacokon való részvétel feltételei. Piaci pozícióik megőrzése, illetve erősítése érdekében folyamatos technológiai és termékfejlesztési tevékenységet végeznek, a piaci igényeknek és a nemzetközi előírásoknak megfelelően.

A sikeres projektet köszöntötte Kriza Ákos polgármester is, aki beszédében utalt a rendszerváltozást követő gazdasági átalakulásokra, amelyek a MÁV-vállalatokat sem kímélték. Mint mondta, az, hogy a TS Hungária Kft. sikerrel jött ki ebből, és ma is emberek százait tudja foglalkoztatni, egyaránt köszönhető a nagyfokú szakértelemnek és a speciális tevékenységnek is, amelyet a cég folytat. Sikeres volt a privatizáció, piacokat, exportlehetőségeket hozott magával. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a vállalat dolgozói szemmel láthatóan bíznak a jövőben, mint mondta, Miskolc számára kiemelten fontosak a munkahelyteremtő beruházások, amelyek hosszú távon is megalapozzák a foglalkoztatást, gazdasági fejlődést.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930