Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
„Építsük újjá közösségeinket, építsük újjá a nemzetet!”news/632_0_t.jpg„És mégis élünk…!” címmel emlékműsort tartottak a Nemzeti összetartozás napja alkalmából kedden a Művészetek Házában, ahol Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondott emlékbeszédet. Június 4-én délután megnyitották ugyanakkor a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó kiállítását is, szintén a MűHában.

„Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá.”

Kriza Ákos
, Miskolc polgármestere Juhász Gyula Trianon című verséből idézte a fenti két sort ünnepi beszéde kezdetén, majd „Magyarország történelmének egyik legsötétebb, soha el nem feledhető napja”, 1920. június 4-e eseményeit, és a „hazánkra erőszakolt békeszerződés” körülményeit és következményeit ismertette.

– A hazánkat szétziláló döntés után sokan elsiratták a nemzetet, nagy fájdalmukban nemzethalált vizionáltak. Csakhogy a magyar nem halt ki Európából! – hangsúlyozta a polgármester. – Sőt, ahogy Száraz György történész igen érzékletesen megfogalmazta: Trianon ugyan valóban a történelem, „de amíg a határokon túl összegyűlik csak tíz magyar gyermek egy óvodában, tíz férfi a kocsmában vagy a faluházban, tíz hívő lélek az imaházban, addig élő valóság is” – idézte a történész szavait Kriza Ákos.

„Valósága annak, hogy él és létezik egy nemzetközösség, amely egy gyászos emlékezetű napon a nemzet összetartozását ünnepli” – folytatta a polgármester. Mint mondta, „a trianoni trauma óta eltelt évtizedek alatt hatalmas volt a magyarság lemorzsolódása az anyaország határain túl, de az együvé tartozás érzése megmaradt”.

– A mai nap a Nemzeti összetartozás napja, amelyet azokkal együtt ünnepelünk, akik az anyaország határain túl megőrizték közös anyanyelvünket, közös történelmünket, közös hagyományainkat, emlékeztetnek népszokásainkra, közös életünk megannyi apró darabjára. Ünnepeljük azokat, akik átörökítették utódaikra magyarságukat az idegen ország hatalmának zaklatásai ellenére, akár érvényesülésük és szabadságuk árán is. Valljuk be: ők Trianon igazi hősei, akiknek életét hazaszeretetük miatt nem ritkán még ma is megkeserítik a hatóságok – tette hozzá Kriza Ákos.

Rajtunk a sor – hívta fel a figyelmet Miskolc polgármestere –, hogy a történelem újabb fejezeteit megírjuk, összeadva a nemzet valamennyi tagjának tudását és erejét városunk és az ország közössége érdekében. Meg kell találnunk az egymáshoz vezető utakat, és mindnyájunknak a maga helyét a nemzet egészében. Mert a nemzetnek mindegyikünkre szüksége van.

– Építsük újjá közösségeinket, építsük újjá a nemzetet! Dolgozzunk együtt Magyarország és a magyar nemzet megújulásáért, hogy megerősítsük otthonunkat itt, a Kárpát-medencében – szólította fel a megemlékezőket Kriza Ákos, majd kiemelte: a magyarság számára fontos, hogy a nemzet békéjével hozzájáruljon a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez – zárta ünnepi beszédét Kriza Ákos.

Miskolc polgármesterének teljes ünnepi beszéde IDE kattintva olvasható.

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031