Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Kényelmes, tágas – és Pilsenben már népszerű!news/629_0_t.jpgA pilsenieknek tetszik az új miskolci villamos – ezt kollégáink jelentették a helyszínről, akik a város és a Miskolc Holding delegációjával a helyszínen gyűjtenek tapasztalatot a járműről. Hamarosan a miskolciak is véleményt alkothatnak, legalábbis a külsejéről, hiszen júliusban Miskolcra érkezik az első két villamos. Utasokat azonban majd csak hosszas tesztelés után szállíthat.

Az egyes számú prototípust láthatják a pilseniek az utcákon, azt ugyanis május közepe óta tesztelik városi környezetben. Szinte mindenki megnézi, nagyon sokan le is fotózzák, elmondható, hogy abszolút figyelmet kelt, méghozzá a szó jó értelmében. A másodikon még a Skoda gyárban dolgoznak, szerelik össze, de egy hónap múlva biztosan készen lesz az is.

A miskolci delegáció közelről is megismerkedhetett az új villamossal. Kriza Ákos polgármester, Devecz Miklós, az MVK Zrt. vezérigazgatója a Skoda vezetésével együtt utazott egy kört a villamossal.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930