Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Fenntartható, jobb tömegközlekedést ígér az új vezetőnews/602_0_t.jpgBemutatkozott, és a terveiről is beszélt Devecz Miklós (balról), az MVK Zrt. új vezérigazgatója szerdán, a városházán. Mint elhangzott a hosszú távú cél egy fenntartható tömegközlekedés kialakítása, amellyel a miskolciak is elégedettek és szívesen veszik igénybe. A vezérigazgató elmondta, maga is tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe, és erre kérte a cég többi vezetőjét is.

Az új vezérigazgatót Kriza Ákos polgármester mutatta be, hangsúlyozva: fontos, hogy a város vezetői meghallják a nép hangját. A polgármester szerint 2007 óta elég jól hallható, és nem pozitív ez a hang, a tömegközlekedést illetően. Éppen ezért azt a célt tűzték ki, hogy megújított flottával, a XXI. századnak megfelelő tömegközlekedés alakítsanak ki a városban.

Az elmúlt hónapok történései alapján elmondható, hogy a korábbi vezetés erre nem volt alkalmas, ezért döntött a polgármester és a Miskolc Holding Igazgatótanácsa a váltás mellett. Kriza Ákos szerint ugyanis nem megengedhető, hogy ne a menetrend szerint közlekedjenek a járművek, hogy ne várják be egymást a csatlakozási pontoknál, hogy a járművezetők egy része udvariatlanul viselkedjen az utasokkal, vagy, hogy az időjárás következményeire hivatkozva maradjanak ki járatok.

- Az új vezérigazgató mellett egyöntetűen tették le a voksot, de a munkáját monitorizálni fogják – mondta a polgármester –, erre pedig a legjobb a lakossági vélemény. Kriza Ákos arra is kitért, hogy kapnak olyan kritikát, miszerint túl gyakran váltogatják a vezetőket a cégeknél. Ennek kapcsán megjegyezte, addig fognak vezetőket cserélni, cégstruktúrákat átalakítani, amíg a legjobb szolgáltatást nem kapják a miskolciak, minden területen.

 

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930