Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
"Ünnepeljük azokat is, akik dolgozni akarnak..."news/595_0_t.jpgA tavalyi évhez hasonlóan, idén is a Népkertben rendezték meg a hivatalos, miskolci majálist, amelyen délután Kriza Ákos polgármester mondott köszöntőt. Kiemelte, az egyik legfontosabb feladat ma, hogy munkahelyet teremtsünk azoknak, akik dolgozni akarnak. Mint mondta, 2010-es helyzethez képest ma már kétezerrel többen dolgoznak Miskolcon.

Délután Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte a jelenlévő miskolciakat, aki május 1.-ről szólva egyebek mellett elmondta: a pogány népeknél egykor a természet éledése kötődött május első napjához. A polgármester megemlítette az időszakhoz kötődő szokásokat - például a májusfa állítást - is, mint mondta, sajnos ez már egyre kevésbé divatos.

– 1891 óta ünnepeljük hivatalosan a munka ünnepét. Ma egész Európában sokan azt várják, hogy munkájuk lehessen. Nyugat-Európában 25 százalékkal magasabb a munkanélküliség, mint régebben volt, s sajnos ez a hullám elérte térségünket is. Vannak olyanok, akik tudnának dolgozni, de nem akarnak, s vannak, akik szeretnének dolgozni, tevékenyek lenni.

[595_1_480.jpg] majalis_nepkert_du_130501_ja_17.jpg

Az egyik legfontosabb feladat ma, hogy munkahelyet teremtsünk azoknak, akik akarnak dolgozni. A munka ünnepe van, de ünnepeljük azokat is, akik dolgozni akarnak. 2010-ben négyezerrel több munkanélküli volt Miskolcon, mint 2002-ben. Mára ez a négyezres szám kétezerrel csökkent, kétezerrel dolgoznak többen,mint 2010-ben – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031