Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Közösségi majális Majláthonnews/594_0_t.jpgZenés ébresztővel kezdődött, majd számos programmal folytatódott a majláthi majális szerdán, amelyet idén is a Csóka utcai játszótéren rendeztek meg. A szabadtéri eseményen közel négyszázan ünnepeltek, szórakoztak együtt.

Hatodik alkalommal rendeztek lakóközösségi majálist Majláthon. A szép időben, sokan kilátogattak a programokra, nem csupán a lakókörnyezetből, hanem a Papírgyár környékéről is. Kovács László önkormányzati képviselő, háziorvos elmondta: 7 évvel ezelőtt merült fel a lakóközösség részéről az igény, hogy a közösség együtt, családiasan ünnepelhessen, így ezúttal is leginkább családi programokkal várták a majláthiakat.

– Nem csupán a lakóközösséget, hanem a Papírgyár környékén élőket is meghívtuk a majálisunkra, ami reggel 8 órakor, zenés ébresztővel kezdődött. A programok este 8 óráig tartanak, s idén külön „majláthi” pogácsát is megkóstolhatnak az érdeklődők – emelte ki a képviselő.

Mint megtudtuk, ezúttal nyolcan sütöttek pogácsát az ünnepre - a felhívás nem is annyira a versengésről szólt, sokkal inkább a közösség erősítéséről. A kis csomagokban minden pogácsa-típusból volt egy-egy darab: a klasszikus sajtos mellett többek között magvas, illetve hagymás pogácsát is kóstolhattak az ínyencek.

 

A városrészi majálisra kilátogatott Kriza Ákos polgármester is, aki elmondta: május 1. leginkább a kikapcsolódás, a pihenés ideje, s jelzi a közösség fontosságát is. - Az, hogy van majláthi majális, azt is jelenti, hogy egy erős közösség él a városrészben, akik szeretettel és örömben ünneplik együtt május 1-ét – emelte ki Kriza Ákos.

 

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Augusztus
HétHKSzeCSPSzoV
31  12345
326789101112
3313141516171819
3420212223242526
352728293031