Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Tények és dokumentumokTények és dokumentumok címmel sajtótájékoztatót tartottak pénteken délután a Városházán, ahol Dobos Tímea szóvivő bemutatta a Közdomb utca burkolásával kapcsolatos dokumentumokat, térképvázlatokat.

Mint fogalmazott, 2012 decemberében már elmondták, s a napokban újra megerősítették: a Kriza Ákos háza előtti útszakaszt 2010 nyarán, Káli Sándor polgármestersége idején aszfaltozták. Mindezt a 2012-ben útjavítást végző cég, a Swietelsky Kft. is alátámasztja, amely a sajtótájékoztatón bemutatott, hivatalos nyilatkozatában közli: a Közdomb utca 49. számú ház előtt – ahol a polgármester lakik – nem végzett útfelújítási munkát. 2012. május 14. és 30. között, a miskolci önkormányzattól kapott megbízás keretében a Közdomb utca 51.sz. előtti útszakasztól, a belterület határáig végeztek aszfaltozási munkálatokat.

– A Közdomb utcát tehát kétszer aszfaltozták: egyszer Káli Sándor hivatali idejében, ekkor kapott új burkolatot a Kriza Ákos háza előtti utcarész is. Másodszor pedig 2012 májusában, amikor az aszfaltozást a szomszédjától folytatták. Ezek a munkálatok semmilyen módon nem érintették a Kriza Ákos tulajdonában lévő ingatlan előtti utcarészt – emelte ki Dobos Tímea, hangsúlyozva, hogy a bíróság sem ezt vizsgálta. Most egy sajtóperről van szó, és arról született első fokú döntés, hogy a Blikk, a cikk készültének időpontjában, hihette azt, hogy az igazságot írja. A szóvivő azt is elmondta, hogy a szóban forgó térképvázlat, amely alapján a bírósági döntés született, nem hivatalos dokumentum, nem része a szerződésnek. Ezt a városüzemeltetési osztály munkatársai készítették, hogy segítsék a Blikk újságírójának a munkáját – szó sincs tehát semmiféle hamisításról.

– Újra elmondjuk tehát az igazságot, s nagyon reméljük, hogy ezúttal utoljára van erre szükség. Kriza Ákos háza előtt egyetlen méter út sem épült, polgármestersége idején, ezt az utcarészt hivatalba lépése, azaz 2010 októbere előtt aszfaltozták le. Miskolcon semmiféle „aszfaltozási ügy” nincs, az egészet csupán az ellenzék gerjeszti, politikai okokból – hangsúlyozta Dobos Tímea.

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930