Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Elkészültek a miskolctapolcai strandfejlesztés tervei!news/486_0_t.jpgLakossági fórumon mutatta be a város vezetése az elkészült terveket Miskolctapolca fejlesztésére. Az elképzelések az egykori strand területére koncentrálnak a korábbi tervpályázat kiírásának megfelelően. Úszómedence, gyermekparadicsom és látványfürdő is szerepel az elképzelések között vendéglátó egységekkel egyetemben.

A fórumot Nehéz Károly, a terület önkormányzati képviselője nyitotta meg, aki hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy legyen strand, azonban egy olyan lepusztult hat hektáros területet örököltek, amelyen a jogi helyzet is nagyon kusza volt. Ezt mostanra sikerült olyan állapotba hozni, hogy el lehet kezdeni a munkát. Hozzátette, az elmúlt években számtalan terv készült, ám megvalósíthatatlanok voltak, mert engedélyek nem voltak hozzájuk.

Kriza Ákos polgármester szerint a munkahelyteremtés és a közbiztonság mellett a strand kérdése érdekli leginkább a miskolciakat. Már 2010-ben megígérték, hogy megépítik a tapolcai strandot, és igyekeztek azt a város turisztikai tervébe illeszteni. A hosszas egyeztetés, a tervpályázat után összeállt egy anyag, azt pedig nem hagyták, hogy a munkába kívülről bárki beleszóljon. 2011-ben egyeztettek a miniszterelnökkel, aki azt mondta, ha olyan terv születik, amely a miskolciak támogatását is bírja, megtalálják hozzá a forrást, még, ha több lépésben is.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Április
HétHKSzeCSPSzoV
13      1
142345678
159101112131415
1616171819202122
1723242526272829
1830