Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Egészségturizmusra alapoz az új tapolcai szállodanews/421_0_t.jpgToronydaru jelzi, hogy nagyszabású építkezés zajlik Miskolctapolcán, a Csabai úton. Egy innovatív, gyógyturizmusra szakosodott szálloda készül, amelynek ünnepélyes keretek közt hétfőn tették le az alapkövét.
– Ötven férőhelyes, négy csillagos, wellnesszel ellátott szálloda épül, amelyben három fogászati rendelő, diagnosztika és kiszolgáló résszel kiegészített fogászati részleg is működik majd – jelentette be sajtótájékoztatón Zsúdel Tamás, a Dent Hotel Kft. ügyvezető igazgatója. Nem titkolt céljuk, hogy fogászati turisztikai vendégeket próbálnak Miskolcra, a szállodába csábítani. Elsősorban az Egyesült Királyságból, ezen belül is Londonból szeretnének vendégeket toborozni. Komplex szolgáltatási csomagot állítanak össze, mely keretében 7-10 napot töltenének a fogfájós vendégek a szállodában. A kezelés mellé szabadidős programot is szerveznek a számukra.
–Saját erőből, jól felépített marketinggel szeretnénk ide vonzani a betegeket – válaszolta a vendégek Miskolcra csábításával kapcsolatos kérdésünkre az ügyvezető, aki kiemelte, hogy a nyaralással egybekötött egészségügyi csomag révén egyúttal nem csak a szálloda, hanem Miskolc jó hírét is viszik majd az elégedett vendégek.
[421_1_300.jpg] dent-hotel_121210ml_14.jpg


A sajtótájékoztatón részt vett Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere is. Költői kérdéssel indította felszólalását, nevezetesen: miért jó ez Miskolcnak
– Tavaly átadtunk Tapolcán két nagy hotelfejlesztést, tudtommal szép nagy a forgalmuk – emlékeztetett a közelmúltra a polgármester, majd hozzátette, a válság idején nem könnyű újabb hotelokat megtölteni vendéggel, azonban a most épülő szálloda egy új szegmenst hoz be a kínálatba, nevezetesen az egészségügyi turizmust. Nyugat-Európában lényegesen drágább az egészségügyi ellátás, mint nálunk. Aki ebbe fog, az általában a fogászattal kezdi. Hévízt hozta példaként, ahol reumatológia mellett fogászat is működik. A polgármester reményei szerint azonban ez csak az első lépés lesz, és más egészségügyi szolgáltatással is bővíthető lesz a kínálat. Orvosként, egészségügyi menedzserként és polgármesterként is támogatja a kezdeményezést.
A sajtótájékoztatót követően a vendégek jelenlétében Zsúdel Tamás és Kriza Ákos ünnepélyesen lerakta a már épülő szálloda alapkövét.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>
Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031