Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Elnevezték Miskolc új mackóitnews/391_0_t.jpgForgó Dorka és Füles Borka lett a neve a Miskolci Állatkertbe, a hónap elején Koppenhágából érkezett két mackónak. A névadó ünnepségen – melyet szombat délelőtt tartottak a vadasparkban – a bocsok maguk dönthették el, melyiket szeretnék viselni a jövőben.

Az eseményen a borús szürke, hűvös idő és az eső ellenére is szép számmal vettek részt miskolciak és nem miskolciak, kicsik és nagyok. A ceremónia kezdetén Takácsné Magi Zsuzsanna, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője foglalta össze az elmúlt hetek történéseit. Mint mondta, emlékeztetett, a két „lánybocs” még október 10-én érkezett Miskolcra, ezt követően indult el a névadási akció, a szavazatokat október 25-ig az állatkertben kitett szavazóládákba lehet elhelyezni.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. December
HétHKSzeCSPSzoV
48     12
493456789
5010111213141516
5117181920212223
5224252627282930
0131