Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Tehermentesítik a belvárost – milliárdok közlekedésfejlesztésrenews/390_0_t.jpgA város hosszú távú jövője szempontjából elengedhetetlenek ezek a közlekedési fejlesztések. Most olyan mennyiségű pénzt biztosítanak Miskolcnak, ami a város költségvetésének szinte a fele – ezt Kriza Ákos polgármester mondta egy nyilatkozatában arról a kormánydöntésről, ami elfogadta, és összességében közel 20 milliárd forinttal támogatja Miskolc közlekedésfejlesztési projektjeit.

Miskolc területén az eddigi közúti fejlesztések félbe maradtak, ezért a város jelenlegi közúthálózata nélkülözi a rendszerszerű működést. A város célja a városrészeket összekötő, a túlterhelt belváros tehermentesítését biztosító egységes úthálózat kialakítása. A koncepciónak egyik kulcsfontosságú eleme a belváros tehermentesítése, illetve – többek között - ennek érdekében a 3. számú főútnak a belvárost délről elkerülő szakaszának kiépítése. Ennek részeként megoldódhat a Martin-kertvárosi felüljáró problémája is az úgynevezett Y híd megépítésével. Minderről legutóbb júliusi ülésén tárgyalt a város közgyűlése.

A projekt tartalmazza az intermodális infrastruktúra kialakítását is vagyis a Tiszai pályaudvar intermodális központtá alakításának, illetve a Gömöri pályaudvar és a Bagolyvár térsége emeltszintű csomópontjának előkészítését. A Zöld Nyíl nyugati, felső-majláthi végállomásán a jelenleg használhatatlan Bagolyvár épületének átalakításával egy, a XXI. század követelményeinek megfelelő utasforgalmi épület jöhet létre a jelenleg ideiglenesen kialakított konténeres megoldás helyett.

A KÖZOP-források felhasználásnak véghatárideje 2015. december 31. Az infrastruktúra-fejlesztési projektek előkészítési feladatainak jelentős időigénye miatt egyes projektek csak előkészítési fázisig juthatnak ebben a periódusban. Az előkészített projektek megvalósítására a következő, 2014-2020 közötti programozási időszakban nyílhat lehetőség. Ez az jelenti, hogy a 2014-2020-as források megnyitásakor már kész tervekkel rendelkezhet a város, vagyis azonnal pályázhat.

Amint arról beszámoltunk, a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány jóváhagyta a miskolci kötöttpályás közösségi közlekedési fejlesztés támogatási összegének 392 millió forinttal való emelését, 374 milliós támogatásban részesíti a belváros tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítését, és jóváhagyta a 3-as út elkerülő szakasza előkészítésének és az „Y-híd” kivitelezésének finanszírozását bruttó 5,65 milliárd forinttal.

A kabinet jóváhagyja a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 azonosítószámú, a Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében című projekt műszaki tartalmának bővítését és támogatásának növelését bruttó 392 millió forinttal.

A kormány egyetért azzal, hogy a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében Miskolc önkormányzata a Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítése című projektjavaslata megvalósítása érdekében bruttó 374 millió forint támogatásban részesüljön.

A határozat szerint a kabinet jóváhagyja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek a 3. számú főút elkerülő szakaszának előkészítése és az I. ütem (Y-híd) kivitelezése című projektjavaslatának finanszírozását KÖZOP terhére, bruttó 5,65 milliárd forint támogatási összeggel.

A kormány egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a fenti beruházások nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánításához szükséges jogszabály-tervezeteket készítse elő.

Ugyancsak pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a kormány jóváhagyta a 26. Számú főút, Miskolc északi elkerülő I. ütem című kiemelt projekt támogatását 11 milliárd 755 millió 473 ezer forinttal. Az új út az M30-as gyors forgalmi út végszelvényétől Miskolc elkerülőként épül, és a 26-os útra biztosít kapcsolatot. Speciális műtárgyai révén a beruházás egyúttal a miskolci térség árvízvédelméről is gondoskodik.Miskolc területén az eddigi közúti fejlesztések félbe maradtak, ezért a város jelenlegi közúthálózata nélkülözi a rendszerszerű működést. A város célja a városrészeket összekötő, a túlterhelt belváros tehermentesítését biztosító egységes úthálózat kialakítása. A koncepciónak egyik kulcsfontosságú eleme a belváros tehermentesítése, illetve – többek között - ennek érdekében a 3. számú főútnak a belvárost délről elkerülő szakaszának kiépítése. Ennek részeként megoldódhat a Martin-kertvárosi felüljáró problémája is az úgynevezett Y híd megépítésével. Minderről legutóbb júliusi ülésén tárgyalt a város közgyűlése.

A projekt tartalmazza az intermodális infrastruktúra kialakítását is vagyis a Tiszai pályaudvar intermodális központtá alakításának, illetve a Gömöri pályaudvar és a Bagolyvár térsége emeltszintű csomópontjának előkészítését. A Zöld Nyíl nyugati, felső-majláthi végállomásán a jelenleg használhatatlan Bagolyvár épületének átalakításával egy, a XXI. század követelményeinek megfelelő utasforgalmi épület jöhet létre a jelenleg ideiglenesen kialakított konténeres megoldás helyett.

Megtudtuk, a KÖZOP-források felhasználásnak véghatárideje 2015. december 31. Az infrastruktúra-fejlesztési projektek előkészítési feladatainak jelentős időigénye miatt egyes projektek csak előkészítési fázisig juthatnak ebben a periódusban. Az előkészített projektek megvalósítására a következő, 2014-2020 közötti programozási időszakban nyílhat lehetőség. Ez az jelenti, hogy a 2014-2020-as források megnyitásakor már kész tervekkel rendelkezhet a város, vagyis azonnal pályázhat.

Amint arról a minap.hu beszámolt, a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány jóváhagyta a miskolci kötöttpályás közösségi közlekedési fejlesztés támogatási összegének 392 millió forinttal való emelését, 374 milliós támogatásban részesíti a belváros tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítését, és jóváhagyta a 3-as út elkerülő szakasza előkészítésének és az „Y-híd” kivitelezésének finanszírozását bruttó 5,65 milliárd forinttal.

A kabinet jóváhagyja a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 azonosítószámú, a Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében című projekt műszaki tartalmának bővítését és támogatásának növelését bruttó 392 millió forinttal.

A kormány egyetért azzal, hogy a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében Miskolc önkormányzata a Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítése című projektjavaslata megvalósítása érdekében bruttó 374 millió forint támogatásban részesüljön.

A határozat szerint a kabinet jóváhagyja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek a 3. számú főút elkerülő szakaszának előkészítése és az I. ütem (Y-híd) kivitelezése című projektjavaslatának finanszírozását KÖZOP terhére, bruttó 5,65 milliárd forint támogatási összeggel.

A kormány egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a fenti beruházások nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánításához szükséges jogszabály-tervezeteket készítse elő.

Ugyancsak pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a kormány jóváhagyta a 26. Számú főút, Miskolc északi elkerülő I. ütem című kiemelt projekt támogatását 11 milliárd 755 millió 473 ezer forinttal. Az új út az M30-as gyors forgalmi út végszelvényétől Miskolc elkerülőként épül, és a 26-os útra biztosít kapcsolatot. Speciális műtárgyai révén a beruházás egyúttal a miskolci térség árvízvédelméről is gondoskodik.


Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930