Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Nem engedjük csatatérré változtatni az Avast! – Dr. Kriza Ákos polgármester közleménye news/378_0_t.jpgA Jobbik, az MSZP és a DK politikai játszótérnek nézi az Avast. Egyesek élő közvetítés közben költöznek be a lakótelepre, mások pedig dühödten felvonulást szerveznek, csak hogy feledtessék riasztó belső ellentéteiket. A szélsőséges erőknek az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz. A problémát azonban mi azután is kezelni fogjuk, hogy véget érnek a vonulgatások és levonulnak a szélsőségek az Avasról.

Az Avason élők egyszerűen rendre és biztonságra vágynak. Mi 2010 óta ezen dolgozunk. Megerősítettük a közterület-felügyeletet, a rendőrséget éves szinten 65 millióval támogatjuk. Szeptembertől ennek köszönhetően több rendőr és közterület-felügyelő járőrpáros vigyázza a rendet a városban. A javulás kézzelfogható: eddig 48 lakásból költöztek ki azok, akik képtelenek a beilleszkedésre.

Az ország legnagyobb szabású közmunkaprogramjának segítségével szakítottunk a segélyosztogatás szemléletével. Mindezek után - a nyugalmat akaró miskolciak óriási többségének nevében - felelős magatartásra szólítok mindenkit. Nem engedjük, hogy az Avas csatatérré változzon!

Ennek érdekében többször egyeztettem a miskolci rendőrkapitánnyal és mindazokkal, akik feladatot teljesítenek a tüntetés napján. Az október 17-ei szélsőséges demonstrációk kapcsán minden miskolcinak tudnia kell, hogy az Önkormányzat és a rendőrség a rend pártján áll. A rendőrség fenntartja a rendet! A problémát, természetesen nekünk kell majd megoldanunk a miskolciakkal, az avasiakkal közösen. És biztosíthatok mindenkit: meg is fogjuk oldani! És biztosíthatok mindenkit: meg is fogjuk oldani!

 

- Dr. Kriza Ákos polgármester -

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930