Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Bacchus és Görömböly ünnepenews/367_0_t.jpgSzőlős, boros vidékeken az ősz legfontosabb tevékenysége a szüret, melynek végén, a jól végzett munka örömére, jöhet a szüreti mulatság. Nincs ez másként Görömbölyön sem, ahol egyszerre ünnepelték a falu újratelepítésének 300. évfordulóját és a szüreti napokat.

A három napos rendezvénysorozat nyitányaként pénteken kora délután a szüreti hagyományoknak megfelelően felvonultak a jó kedvű görömbölyiek és vendégeik, majd a színpad előtti téren gyűlt össze az ünnepi sokadalom, ahol Kriza Ákos polgármester mondott nyitóbeszédet. Kitért rá, hogy valójában Görömböly története az Árpádkorban kezdődött, amikor is a közeli tapolcai bencés apátsághoz tartozott.

A kuruckor végén a pestis pusztította el a községet, amelyet 1712-ben, tehát 300 éve telepítettek újra 20 ruszin családdal. A világ haladt, s ahogy megszülettek a nagyvárosok magukba olvasztották a környező településeket. Így történt ez Görömböly esetében is, amely Miskolc része lett. Kriza Ákos kiemelte, hogy Görömböly Miskolc egyetlen olyan városrésze, amelynek növekszik a lakossága. Zárásként köszöntötte Margit nénit, aki Görömböly 300 évéből 100-at megélt. Az ünnepi sokadalomnak kellemes szórakozást kívánt Kriza Ákos, aki ezt követően a nézőtéren Nehéz Károly önkormányzati képviselő társaságában követte figyelemmel a műsort.

Folytatás a minap.hu oldalán >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Október
HétHKSzeCSPSzoV
401234567
41891011121314
4215161718192021
4322232425262728
44293031