Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
A térség számára is fontos fejlesztés a sörgyárbannews/278_0_t.jpgTöbb mint kétmilliárd euróba került az a fejlesztés, amelyet ünnepélyes keretek közt adtak át szerda délben a Borsodi Sörgyárban. Az új töltősor szalagját Tőtös Zsolt ügyvezető igazgatóval a térség együttműködését is szimbolizálva Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere vágta át.

2,3 millió eurós beruházást adtak át a Borsodi Sörgyárban, amely – mint elhangzott – a vállalat hosszú távú elkötelezettségét jelzi. A cég és tulajdonosai bíznak a hazai piac növekedésében, a Borsodi Sörgyár termékeinek, innovációjának sikerében, így valósulhatott meg ez a fejlesztés. A beruházás keretében egy steril szobában működő doboztöltő, egy csíramentesítést szolgáló pillanatpasztörizáló és egy, a csomagolás területén korlátlan lehetőségeket biztosító gép települt a gyárba.

Ezek 30 százalékos kapacitásbővülést eredményeznek a dobozos kiszerelés gyártásában, ugyanakkor csökkentik a környezeti terhelést – mondta el ünnepi köszöntőjében Tőtös Zsolt. Mint mondta, a beruházás nemcsak a sörgyár számára fontos, hanem a környéken élőknek, a térség fejlődésében is. A fejlesztéseknek köszönhetően a boltok polcain hamarosan újdonságokkal találkozhatnak majd a fogyasztók, ezek közül az ügyvezető igazgató megemlítette a 0,55 literes dobozos sört, így a plusz tíz százalékos mennyiség a hosszabbításra is elég lehet a közelgő futball eb-n. Másik újdonság a keskeny dobozos formában megjelenő, a hazai sörpiacon eddig ismeretlen 0,33 literes űrtartalmú Borsodi.

A térségünk fejlődése elképzelhetetlen a gazdaság fejlesztése nélkül – mondta Kriza Ákos hozzátéve: a megyeszékhely vezetésének fontos, hogy Miskolc környezetében is ilyen mértékű beruházások valósulhassanak meg, amelyek a jó hírünket viszik. A térség fejlesztése pedig nem működhet együtt gondolkodás nélkül, ezért is tervezte például Miskolc a kistérségével közösen a közmunkaprogramot, de más területen is ilyen együttműködésre készülnek. A sörgyárral sem új keletű a közös munka, amely most kiegészül egy nagyon fontos elemmel, a Borsodi Sörgyár ugyanis csatlakozott a MiskolcPont kedvezményrendszerhez. Kriza Ákos a megye legismertebb termékének, nagykövetének nevezte a Borsodi Sört és gratulált a régió szempontjából is fontos fejlesztéshez.

Forrás: minap.hu

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Április
HétHKSzeCSPSzoV
13      1
142345678
159101112131415
1616171819202122
1723242526272829
1830