Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Rendet és közbiztonságot teremtünk MiskolconKedves Barátom! Tisztelt miskolci lakos! 2010-ben közösen meghoztunk egy döntést. Mi miskolciak úgy döntöttünk, városunkban rendet teremtünk.

Rend a fejekben, rend a hivatalokban, rend az utcákon és a köztereken.

2010 óta számtalan intézkedésünk szolgálja, hogy Miskolcon újra rendet és közbiztonságot teremtsünk. Elindítottuk a célzott hatósági intézkedéseket, és elindítottuk az Avas közbiztonságát helyreállító programot, melynek első eredményei már látszanak: egyre több rendbontó família költözik ki az Avasról.

A rendteremtés azt szolgálja, hogy Miskolcot visszaadjuk a tisztességes, törvénytisztelő miskolciaknak. A rend megteremtésének az a célja, hogy nyugodtan engedhessük el a gyerekeinket az iskolába, hogy idős szüleinket biztonságban tudjuk. 2012-ben Miskolc tízszer annyi pénzt fordít a közbiztonság megerősítésére, mint a korábbi években. Fokról-fokra, lépésenként haladunk a biztonságos Miskolc megteremtéséért, a bűn kiszorításáért.

Ennek jegyében mától Miskolcon, közterületen járandóságot vagy segélyt kifizetni nem lehet. Mától csak a lakhelyükön és a postahivatalokban juthatnak hozzá járandóságaikhoz vagy segélyükhöz azok, akik erre rászorulnak.

Ez egy újabb és fontos lépés, hogy mi, törvénytisztelő, és tisztességes miskolciak visszaszerezzük a városunkat a rendbontó és a törvényt nem tisztelő kisebbségtől. Ezen az úton nem állunk meg, mindent eszközt bevetünk a jövőben is a biztonságos és rendezett Miskolc megteremtéséért.

Köszönöm, hogy Ön is támogatja a miskolci rendteremtés programját!

Tisztelettel üdvözli:

Dr. Kriza Ákos Miskolc polgármestere

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Június
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930