Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Híreink
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Óriási siker a MISKOLCpONt!news/220_0_t.jpgÓriási siker a MISKOLCpONt! Pár hét alatt túl a tízezrediken. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármesterének közleménye!

Azt ígértük, minden lépést a Miskolciak érdekében teszünk, hogy minden döntésünkkel a Miskolciakat támogatjuk. Fontos, és szükséges volt megoldást találnunk arra is, hogyan tudnánk a miskolciak mindennapjait segíteni. Éppen erre hivatott az elmúlt Közgyűlésen jóváhagyott MISKOLCpONt kedvezménykártya-rendszer is. Bíztunk a miskolciakban, bíztunk a kártya sikerében, ami nem is maradt el. Az új igénylések száma már most, három hét alatt meghaladta a tízezret. Az igénylők pedig így már márciusban kedvezményesen tudtak tömegközlekedési bérletet vásárolni. Ezzel ismét a Miskolciakért léptünk egyet előre. Hiszen a kedvezményeken kívül maga a kártyarendszer is a városé, ezáltal minden
miskolci polgáré, mint ahogy a kedvezmények is a Miskolciaké. A MISKOLCpONt sikere így a város sikere és összetartozásunk jelképe is egyben.

Háttér a MISKOLCpONt-ról:

Az új, komplex kedvezményrendszert nyújtó kártyát március elsejétől lehet igényelni Miskolcon, de nem csak a miskolciaknak. Ez a kártya egyedülálló kedvezményrendszert biztosít használóinak. A MISKOLCpONt kedvezményrendszerben az MVK nyújtotta 10 százalékos, azonnal adott bérletkedvezmény mellett áprilistól megkezdődik a miskolci kulturális és sportintézményekben is a pontgyűjtés. Az igényléstől számított három hét
múlva érkezik meg a kártya, így március utolsó hetétől már "kézzel fogható" lesz a kedvezmény. A megvásárolt belépőjegyek után is jár a pontfeltöltés a kártyabirtokosoknak.

Az összegyűjtött pontokat július 1-jétől lehet beváltani. Áprilistól több kereskedelmi és szolgáltató partnerrel is bővül a pontgyűjtő helyek száma, további kedvezményt adva a MISKOLCpONt rendszeréhez csatlakozott miskolciaknak, illetve a környékbeli településeken élőknek.

További információ a MISKOLCpONt hivatalos oldalán, Miskolc honlapján, a www.miskolc.hu oldalon található, ahonnan letölthető a kedvezménykártya igénylőlapja és szabályzata is.

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2018. Április
HétHKSzeCSPSzoV
13      1
142345678
159101112131415
1616171819202122
1723242526272829
1830